Zero waste a lakberendezésben

Házat építeni, berendezni és előre csomagolt ételt venni sem környezetbarát és még hosszan sorolhatnánk mi nem az. Úgy általában véve a mai ember életmódja nem környezetbarát. Aki próbál minél inkább odafigyelni, hogy kevésbé szennyezze a környezetét rá kell, hogy döbbenjen, hogy nem lehet egyszerre sok mindent megváltoztatni, de szépen lassan lehet haladni. Mindenkinek vannak olyan területek, ahol nagyon nehezen megy. A környezetbarát életmód nem azt jelenti, hogy mindent meg kell vonnunk magunktól és irány a barlang. Már azzal, hogy nem veszünk több műanyag palackos vizet vagy többször használatos zacskókkal, szatyrokkal járunk bevásárolni, sétálunk, biciklizünk vagy tömegközlekedést használunk sokat teszünk a környezetünkért.

A lakberendezésben már egy kicsit nehezebb dolgunk van. A kandalló például nem tartozik a zero waste dolgok közé, de aki vágyik rá, annak természetesen nem kell lemondania róla. Az otthon melegének fontos jelképe, amit a család körül ülhet és nem utolsó sorban a szó szoros és átvitt értelmében is emeli az otthon fényét.

Mit jelent a környezetbarát lakberendezés?

Ahogyan más területen is fontos, ne halmozzunk. Törekedjünk funkcionalitásra, ne vásároljunk, illetve csináltassunk felesleges bútorokat. Ha a ruha vásárlási vágyunkat kordában tudjuk tartani akkor nem lesz szükség óriási gardróbokra sem. Legyenek dísztárgyaink, de feleslegesen sok ne legyen belőle.

A legjobban azzal tudjuk csökkenteni a környezet terhelését, ha le tudunk mondani az új holmi vásárlásáról és régit veszünk. Nyilván van olyan, amiből nem szívesen választunk használtat, de nagyon sok mindenből jó a régi és lakberendezési szempontból is remek megoldás. Sokan vannak, akik egyébként is sokkal szívesebben vásárolnak a régiség boltban, mint az IKEA-ban. Olcsóbbnak nem feltétlenül olcsóbb, itt is lehet nagyon drága antik darabokat vásárolni és olcsón is régi, de tartós székeket, asztalokat. Ha szoros a keret, amit elkölthetünk, de az időt nem sajnáljuk rá akkor sokkal szebb, stílusosabb otthont varázsolhatunk magunknak, ha régi bútorokból válogatjuk össze a berendezést, mintha olcsó lamináltat veszünk. Ehhez a tökéletes harmónia érdekében kérhetünk lakberendezési tanácsadást.

A nem használt holmit adjuk vagy ajándékozzuk el

Amit már nem használunk adjuk el vagy ajándékozzuk el, de ne dobjuk ki. Nem megoldás olyan tárgyak, bútorok között élni, amelyek között már nem érezzük jól magunkat és csak környezetvédelmi szempontokból megtartani, ami ésszerű döntésnek látszik, de a hangulatunkat szürkíti. Ha eladjuk akkor éppen úgy óvjuk vele a földet, mert aki megveszi már nem vásárol újat és örül a gazdaságos vételnek. Mi pedig eldönthetjük, hogy veszünk-e helyette valami mást vagy használtat vásárolunk olyat, ami jobban szolgálja az igényeinket, mint a megunt, régi.
Ha új mellett tesszük le a voksunkat, akkor részesítsük előnyben a hazai tervezőket, kézműveseket, hazai gyártmányt.

Válasszunk jó minőségű, időtálló darabokat

Válasszunk időtálló darabokat. A gagyi, olcsó holmi hamar a kukában végzi. A minőségnek megvan az a vitathatatlan előnye, ha megunjuk és túl akarunk adni rajta, megőrzi az értékét és nem veszítünk vele. Az olcsó, gyenge minőségű bútor árán vegyünk inkább régit, ami sokkal jobb minőségű és jobban szolgál minket.