49 nm-es lakás befektetési célú home stagingje

Megbízóm befektetési céllal vette meg ezt a 49 nm-es ingatlant, Győr belvárosához közel.
Az egész lakás teljes körű felújításon esett át, melynek eredménye egy tágas, világos, fiatalos élettér lett.
Legelső lépésként ismét falakat bontottunk, így a régi, kicsi konyha-étkezőből valamint az egyik szobából kialakítottunk egy tágas amerikai konyhás nappalit, így lakáshoz tartozó nagy terasz már innen közelíthető meg.
Lévén, hogy a lakás a legfelső emeleten helyezkedik el, és a nagy nappali tér kialakításával csupán egy hálószobája lett, célcsoportként mindenképpen fiatalokat céloztunk meg.
Ebből adódóan a berendezést és a színeket is eszerint határoztuk meg.
A nappali fókuszpontjában a kényelmes, sárga színű kanapé és egy nagyon feltűnő festmény vonja magára a tekintetet. Igyekeztünk a festmény köré építeni a koncepciót, így erre a térre a fehér, fekete, szürke és sárga színek a jellemzőek.
A konyha minden szükséges géppel felszerelt, az étkező részen egy négy személyes étkezőasztal kapott helyet, mely adott esetben 6 fő leültetésére is alkalmas.
A háló a kétszemélyes ágyon és éjjeli szekrényeken kívül helyet ad egy nagy gardróbszekrénynek, továbbá egy alacsony komódnak. Ezek a bútorok bőven elegendők két-három fő ruháinak tárolására.
A fürdőszoba mosdóval, káddal, wc-vel felszerelt. Szürke csempéjét kék mintás dekorral dobtuk fel.

Mivel az anyagi keret meghatározott volt, így most jól jött a – lakberendezés területén egyébként elengedhetetlen – kreativitás. A legtöbb bútort akciósan vásároltuk, a konyhai hátfal maradék üveglapokból lett kirakva, és külön kiemelném a nappaliban elhelyezett egyedi dohányzóasztalt. Ennek egyedisége abból adódik, hogy valójában semmi köze a dohányzóasztalhoz…. eredeti funkcióját tekintve ez egy megfordított ülőke, rajta pedig egy falióra. Igen, szintén leárazott darabok voltak.

A felújítás végére egy nagyon vagány lakás került piacra, mely tökéletes otthon lehet egyedülállóknak, ifjú egyetemistáknak, de fiatal párok első lakásaként is megállja a helyét.

© 2021 Harmónia Lakberendezés – Varsányi Valentina | Adatkezelési tájékoztató | Jogi nyilatkozat |Készítette: Your Perfect Design