A szürke és a sárga játéka a nappaliban

Fiatal pár bízott meg épülő családi házuk nappali tereinek tervezésével.
A pici előszobában mennyezetig építtettük a bútorokat, így a leülős, kabátakasztós rész ellenére is jócskán van hely tárolásra.

Innen lépünk az amerikai konyhás nappaliba, ahol az U-alakú konyhabútor végéhez kapcsolva helyeztük el az öt személyes étkezőasztalt. A nappaliban egy nagyobb, L-alakú ülőgarnitúra szolgálja a család kényelmét. A vele szemben lévő TV-komódhoz több, kisebb fali szekrény kapcsolódik, helyet adva könyveknek, dekorációnak, egyéb apróságoknak.

Mindkét térben a szürke-sárga kombinációja jelenik meg, fehérrel és meleg barna árnyalatokkal párosítva.
A nappali bútor egy részét szürke-sárga geometriai mintás tapétával emeltük ki. Ugyanez a tapéta köszön vissza a kanapé mögött is, mindkét helyen aszimmetrikusan.
A sárga felbukkan még a bútorok nyitott polcos részein, illetve a szürke kanapét kiegészítő párnákon, valamint a függönyön. A sárgán túl a meleg barna padlóburkolat és a konyhabútor színe is kompenzálja a szürke szín hűvösségét.

A helyiségben a központi fényforrásokon kívül, az álmennyezeti kartonsávba süllyesztett spotlámpák biztosítanak elegendő fényt, hangulatvilágításról pedig az álmennyezeti sávba rejtett ledszalag gondoskodik.

Amikor engem felkerestek, és a felmérést készítettem, a vízkiállás és a főbb elektromos kiállások már adottak voltak, így ezekhez igazodtunk a tervezés során.
Ez mindig egyfajta kötöttség, de azt gondolom, hogy ennek ellenére sikerült egy praktikus, élhető, jól funkcionáló életteret létrehozni.

© 2021 Harmónia Lakberendezés – Varsányi Valentina | Adatkezelési tájékoztató | Jogi nyilatkozat |Készítette: Your Perfect Design