Ifjúsági szoba fotótapétával

Ebben a projektben nem más, mint a saját kamasz fiam volt a megrendelőm.

Kinőtte az emeleteságyát, amit sikerült váratlanul eladnunk. Így villám gyorsan terveznem kellett neki új szobát. Vagyis felet. Egy része, a tükrös beépített szekrény és az íróasztal ugyanis adott volt.

A szobával kapcsolatban az egyik kérése az ágy pozíciója volt. A másik, hogy legyen minden fekete….vagy legalábbis sötétszürke…. Úgyhogy itt kompromisszumot kötöttünk. Jöhet a szürke, de nem mindenhová. Így döntöttünk egy neki tetsző, sötétszürke színű, városos fotótapéta mellett, mely az ágy mögé került fel. A szürkét még a textileken (párnákon, függönyökön, szőnyegen) hoztuk vissza.
A szürke hűvösségét én szeretem meleg barnákkal ellensúlyozni, mely színek ezúttal a padlóburkolaton és a bútorokon jelennek meg. Plusz karácsonyi ajándékként én még becsempészetem neki némi sárgát ágytakaró és díszpárna képében.

A meglévő íróasztalhoz hozzáépíttettem még egy kétajtós kis szekrénykét a sarokban, így az egész falszakasz kompletten be van építve. A régi asztallapot lecseréltettem az asztalossal, és egy új, sokkal nagyobb lap került a helyére. Ez most elegendő helyet ad a tanuláshoz és az elmaradhatatlan Xboxozáshoz.
Az ágy már ifjúsági méretű, 140*200-as matraccal készült. Igyekeztem minél több helyet tárolásra kihasználni, ezért az ágy alatt kihúzható, fiókos tárolók kaptak helyet.
Az ágy pozíciója miatt a radiátor mellett keletkezett egy takaríthatatlan rész, amelyet szintén kihasználtam és egy felnyíló tárolót terveztem oda. Ez elnyeli akár a díszpárnákat, akár az ágyneműt, lecsukva pedig kis pakolós részként funkcionál.
Az ágy mellé befért még egy kisebb mélységű beépített szekrény, melyben egy dekoratív, nyitott rész az éjjeliszekrény funkcióját látja el.

A fekete lámpákat az Elter Világítás-tól szereztem be. A központi világítást a Nowodvorski Agnes nevű mennyezeti lámpa biztosítja. Az asztal fölé és a fotótapétához Nowodvorski Eye mennyezeti spotlámpák kerültek. És nem maradhatott el az RGB ledvilágítás sem. Az éjjeliszekrényre pedig sikerült jó áron beszereznem egy kifutó TK Lighting Diamond lámpát.

A felújítás egy ámokfutás volt, de megérte. Egy elégedett kamasz fiúnál kevesebb dolog dobogtatja meg egy lakberendező anya szívét.

© 2021 Harmónia Lakberendezés – Varsányi Valentina | Adatkezelési tájékoztató | Jogi nyilatkozat |Készítette: Your Perfect Design