Régi élelmiszerbolt új élete

Ez a projekt életem első – és remélhetőleg nem az egyetlen – élelmiszerboltos megbízása volt, melyet az elejétől a végéig nagyon élveztem.

Már a felmérés során, amikor az üres teret láttam, lelki szemeim előtt kibontakozott egy barna-antracit színvilágú, kicsit loftos, modern tér. Ezt vittem gépre és jelenítettem meg az első látványterveken.

Amikor az első terveket bemutattam, rettenetesen izgultam. Utólag kiderült, hogy feleslegesen. A megrendelőknek ugyanis annyira tetszett, amit a monitoron láttak, hogy tulajdonképpen semmin nem kértek módosítást, és végül tényleg minden úgy valósult meg, ahogy a látványterveken megálmodtam.

A design egyik különösen ütős eleme a bordázott falpanel, melyet a nevével ellentétben nem csak a falra tettünk fel, hanem a kiváló asztalosnak köszönhetően a mennyezetre is. Ezzel emeltük ki a húspultos részt. A húspult mögött a falra, a polcok és falpanel színével harmonizáló faerezetes járólap került, halszálkában rakva, így ez is egy különleges része lett az üzletnek.

Az antracit szín megjelenik még a gipszkarton előtét falakon, kiváló hátteret biztosítva az élelmiszerfotóknak.

A megfelelő világításról az MB Light által forgalmazott, kiváló minőségű Nordeon Baldur vonalvilágítás gondoskodik.

A húspult és a zöldséges állvány feletti design függesztékeket az Elter Világítás Kft-től szereztük be.

A közel egy évig tartó kivitelezés során csupa profi szakemberrel találkoztam. A maga részéről mindenki 100%-ot, vagy ha lehet, annál is többet nyújtott.

Legnagyobb örömünkre a visszajelzések kiválóak, a megrendelő elégedett, a vásárlókat pedig a modern design-on felül barátságos személyzet és bőséges áruválaszték fogadja.

© 2021 Harmónia Lakberendezés – Varsányi Valentina | Adatkezelési tájékoztató | Jogi nyilatkozat |Készítette: Your Perfect Design