Dekorációs falfestés a lakberendező ecsetjével

Az elmúlt években az egyik legnépszerűbb trend a lakberendezésben a dekorációs falfestés. Általában – a tapétához hasonlóan – egy-egy fal, falszakasz kiemelésére, fókuszba helyezésére használjuk.

A kezdetekhez képest a dekorfestékeknek és gletteknek ma már hihetetlen széles palettája áll rendelkezésünkre. Ezekkel az anyagokkal egy-két nap alatt fémesen csillogó, rozsda hatású, márványos mintázatú falat varázsolnak az ügyes szakemberek, sőt gond nélkül moha utánzatú felületet is tudnak készíteni.
A legkedveltebb talán a glett, dekorfesték és stencil kombináció, melyekkel gyönyörű 3D-s, strukturált falakat készítenek.

Amikor februárban megláttam Udvardi Robiék (Coverart Design burkolatok) kiírását a dekorációs élményfestés workshopról, azonnal tudtam, hogy nekem ezt ki kell próbálnom, úgyhogy ezzel a lendülettel jelentkeztem is.

Az első riadalom aztán akkor ért, mikor megérkeztem a workshopra, beléptem az üzletbe és hirtelen csak pasikat láttam. Átvillant az agyamon, hogy „Úristen, mit fogok én itt ennyi festő szakember között alkotni???”
Lefékeztem az ajtóban és köszönés helyett ki is csúszott a számon, hogy „Robi, mondd, hogy nem én leszek egyedül nő”…
De Robi megnyugtatott, és valóban, hamarosan kiegyenlítődött az arány, amint megérkezett a többi festeni vágyó hölgy is.

Másodjára akkor estem kétségbe, mikor a 60×60-as lealapozott tábla mellé megkaptuk a glettvasat és a glettet is. Ok, hogy lakberendező vagyok, de életemben nem gletteltem még, úgyhogy magamnak alig hallhatóan elsziszegtem a kérdést: „jól meggondoltam én ezt a workshopot???”
Azonban a pánikhangulatom hamar köddé vált, ugyanis meglepően gyorsan ráéreztem, mit is kell csinálni. Aztán az alkotás öröme beszippantott, megérkezett a flow érzése, és minden aggodalom tovaszállt.

Az első találkozás a glettvassal…..

Egész jól sikerült az első réteg….

A glettelés után a dekorfestékeket különböző technikákkal vittük fel a felületre, így a glettvason túl dolgoztunk szivaccsal és spatulával is.

Többféle dekorfesték felvitele szivaccsal, spatulával

Száradás után ismét jöhetett a glett, immár stencillel karöltve. Kiderült, hogy stencilként tud funkcionálni egy olcsó Pepcos tányéralátét is. Mint tudjuk, a fantáziának nincsenek határai.

Stencilezés Pepcos tányéralátéttel 🙂

Volt lehetőség még egy lealapozott vázát is festeni, méghozzá dekorbetonnal. A beton száradása után a mintát dekorfestékkel lehetett felvinni a felületre. Itt legszívesebben ecsetet ragadtam volna, hogy azzal fessem meg az elképzelt kis levélkéket. Ecset híján végül szivaccsal oldottam meg. Ekkor már olyan flowban voltam, hogy már csak az anyagok és én léteztem a saját kis világomban, úgyhogy gyakorlatilag bármivel képes lettem volna festeni.

Ezekkel a technikákkal álomfalakat lehet festeni. Óriási a színválaszték, úgyhogy a lakás bármely helyiségében megállják a helyüket, legyen szó nappaliról, hálóról, vagy gyerekszobáról. És mint látjuk, kiválóan alkalmasak dekoráció készítésére is, sőt akár bútoroknak is egészen új megjelenést kölcsönözhetnek.

A három óra úgy elröppent, mint a pillanat. Egy percig nem bántam, hogy jelentkeztem a workshopra, sőt nem csak nagyszerű élménnyel, hanem szakmai kapcsolatokkal is gazdagodtam.
Hazajöttem és eljátszottam a gondolattal, hogy egyszer nekiesem a kandalló falának….Egyszer….

Ha lesz lehetőségetek bárhol, bármikor kipróbálni a dekorációs festést, ki ne hagyjátok! Óriási élmény!

 

A workshopon az olasz Viero, a lengyel Fox Decorator és a török One Paint termékeit használtuk, amik megtekinthetők és megvásárolhatók a Coverart Design Burkolatok bemutatótermében, illetve egyes termékek a webshopban is elérhetők (https://coverart.hu/ ).